Jelenlegi hely

október 2015

Legalább tizenöt szerb kaszárnyát alakítanak át befogadóközponttá

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 2015. október 28., szerda (MTI) -
Legalább tizenöt kaszárnyát alakítanak át Szerbiában azért, hogy a közeljövőben érkező több ezer migránsnak a téli időszakban szálláslehetőséget biztosítsanak - értesült a Danas című belgrádi napilap szerdán.

A lap azt írta, a szerb kormány terve az, hogy több tucat ilyen befogadóközpontot alakítsanak ki, az információkat azonban titokban tartják, hogy megelőzzék a közvélemény negatív reagálását.
Diplomáciai források azt is közölték a Danasszal, hogy Szerbia a téli időszakban körülbelül 12 ezer migráns elszállásolását tervezi, ez azonban kevés lesz, és az Európai Unió ennél több ember befogadását fogja kérni a nyugat-balkáni országtól.

Forrás: 
MTI

Megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház első szerbiai képviselete

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 2015. október 28., szerda (MTI) -
A magyar kormány kiemelt célkitűzése, hogy a környező országokban - így Szerbiában is - növelje gazdasági jelenlétét, nemcsak a kereskedelem, hanem a befektetések terén is - hangsúlyozta Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos Belgrádban, ahol szerdán megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház első szerbiai képviselete.

A megnyitón elhangzott, hogy több mint 400 magyar-szerb vegyes tulajdonú vállalat tevékenykedik Szerbiában, és a Magyar Nemzeti Kereskedőház megnyitását követően ez a szám tovább növekedhet. A magyar-szerb kereskedelmi forgalom a tavalyi esztendőben meghaladta az egymilliárd eurót, és már az idei év első nyolc hónapjában is több mint 700 millió euró volt.

Forrás: 
MTI

Az Újvidéki Színház novemberi játékrendje

November 4. (szerda), 19.00, kisterem
Kukorica Jancsi
Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye és versei alapján
Az újvidéki Művészeti Akadémia előadása, osztályvezető tanár: Hernyák György

November 5. (csütörtök), 19.00
Ion Luca Caragiale: Karnebál
Rendező: Sorin Militaru
Romhányi Ibi bérlet

November 6. (péntek), 19.00
Neoplanta - A produkció Végel László azonos című
regényének felhasználásával jött létre és valós életünk inspirálta
Rendező: Urbán András

2016-ban is a migrációs helyzet kezelésére kell összpontosítani

Szájer József sajtóközleménye
Az Európai Néppárt frakciója szerint közös megoldást kell találni a külső határok védelmére. Az európai képviselők a jövő évi európai jogalkotási prioritásokról tartottak vitát, ahol Szájer József, az európai néppárt vezérszónokaként a migrációs kihívásra adandó válasz elsőbbségére hívta fel a figyelmet.

2017. június 15-től megszűnnek a roaming díjak!

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye
Az Európai Parlament magyar néppárti delegációja megszavazta a roaming díjak eltörlését. A roaming díjak az elmúlt években a személyek szabad mozgásának adójaként, amolyan extraprofitként működtek, ezért az Európai Parlament már évek óta szorgalmazta azok eltörlését. Először árplafonok bevezetésével segítette az állampolgárokat és a határon átnyúló üzleti tevékenységet végző vállalkozásokat, most pedig végre lehetővé válik az, hogy legkésőbb 2017. június 15-től hazai tarifákon beszélgethessenek az Európai Unió állampolgárai egymással.

Cimkék: 
EU

Eredményes összefogás Kárpátalján

Bocskor Andrea sajtóközleménye
"Gratulálok a két magyar pártnak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) a megyei közös lista alapján elért kiemelkedő, közel 9%-os választási eredményhez. Az október 25-i helyhatósági választások eredménye azt jelenti, hogy nem csak lesznek magyar képviselők a Kárpátaljai Megyei Tanácsban, de jelentős politikai erőt képeznek majd a megyét irányító testületben" – értékelte a választások eredményét Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő.

Cimkék: 
EU

Új uniós jogszabályok erősítik a szervezett utak biztonságát

Pelczné Dr. Gáll Ildikó sajtóközleménye
Az Európai Parlament mai plenáris ülése második olvasatban, nagy többséggel megszavazta a szervezett utazási formákról szóló irányelv átdolgozását, melynek értelmében szélesebb védelmet élveznek majd az utasok egy árfolyam-ingadozásból származó jelentős áremelés esetén. Pelczné Dr. Gáll Ildikó üdvözölte a szavazás eredményét. Plenáris felszólalásában kiemelte: "Mivel az Európai Unió egyik célja a közös belső piac erősítése, az utazók részére egységes védelmet, valamint olyan világos és egyértelmű jogokat kell biztosítani, amelyek nem különbözhetnek attól függően, hogy különböző tagállamokban élnek-e".

Cimkék: 
EU

2015. október 28., szerda

fotó: vajdasag.eu
Október / Őszhó / Mindenszentek hava / Magvető hava
Az év 300. napja, 44. hete, még 65 nap van az évből.
Névnap: Simon, Szimonetta

Száz magyar dokumentumfilmet mutatnak be a Vajdaságban is

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 2015. október 27., kedd (MTI) -
Rövidebb és hosszabb dokumentumfilmeket, filmesszéket, lírai kisfilmeket és filmköltészeti alkotásokat is láthat a vajdasági közönség a Válogatás 100 magyar dokumentumfilmből című rendezvény négy napja alatt több vajdasági városban - írta kedden a Magyar Szó című újvidéki napilap.

A rendezvényt a Magyar Művészeti Akadémia, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint Szabadka önkormányzatának támogatásával szervezik meg.
Az újságnak Bicskei Zoltán koordinátor azt mondta: az 53 magyar film című rendezvény sikere után a Magyar Művészeti Akadémia úgy döntött, összeállítanak egy újabb válogatást, ez lett a 100 magyar dokumentumfilm (1936-2013) és ebből választottak ki a vajdasági szervezők tizenötöt, amelyet Szabadkán, Magyarkanizsán és Temerinben mutatnak be.

Forrás: 
MTI

Regisztráció nélkül nem járnak jogok

Gál Kinga sajtóközleménye
Az Európai Parlament plenáris ülésén Jean-Claude Juncker bizottsági elnök végre kimondta: regisztráció nélkül a migránsok nem jogosultak semmire, a menekülteknek is vannak kötelezettségeik. Néhány hónapja a magyar miniszterelnököt ezen mondatokért gyalázták az uniós intézményekben.

Gál Kinga fideszes képviselő a kiemelt vitában tartott felszólalásában hangsúlyozta: "A migráció kérdése hónapok óta állandó napirendi pontja plenáris üléseinknek. Sajnos, ilyen sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre eljusson az európai intézmények mindegyike arra a pontra, ahol beazonosítják a valódi kérdéseket és megpróbálnak konkrét válaszokat adni ezekre, a hitegetés és mellébeszélés helyett".

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep