Jelenlegi hely

Elsüllyedt két menekülteket szállító hajó az Égei-tengeren, többen meghaltak

Forrás: 
MTI

Athén, 2015. október 30., péntek (MTI/AFP/AP) - Elsüllyedt péntekre virradó éjjel két migránsokat szállító hajó az Égei-tengeren, 21-en vesztették életüket a görög hatóságok közlése szerint.

A hajózási minisztérium arról számolt be, hogy a Kalimnosz szigete közelében történt balesetben 18-an haltak meg, 138 embert ugyanakkor sikerült kimenteni a tengerből. A mentési műveletben négy görög járőrhajó, az európai uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex egyik hajója, egy helikopter, továbbá egy-egy halász- és turistahajó vett részt.
Egy másik hajó Rodosz partjainál borult fel, ebben a szerencsétlenségben három migráns vesztette életét, míg hat társuk megmenekült.

Csütörtökön a reggeli órákban Leszbosz szigeténél borult fel egy menekültekkel teli hajó, és nyolc ember veszett oda, míg szerdán 17 menekült, köztük 11 gyerek fulladt a tengerbe a görög partoknál.
A hideg idő ellenére továbbra is naponta több száz bevándorló indul útnak Törökországból a tengeren keresztül Görögországba. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő arra szólította fel az európai uniós partnereit, hogy a menekültek törvényes beutazását lehetővé téve enyhítsen a mostani válsághelyzeten.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint az év eleje óta 560 ezer migráns és menekült érkezett Görögországba tengeri úton. A Földközi-tengeren keresztül ebben az évben már 700 ezer illegális bevándorló érte el Európát, és az átkelés során több mint 3200-an vesztek a tengerbe.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep