Jelenlegi hely

Koszovói lapértesülés: két évvel meghosszabbították az EULEX mandátumát

Forrás: 
MTI

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád/Pristina, 2016. június 2., csütörtök (MTI) - Meghosszabbították az Európai Unió koszovói jogi és igazságügyi missziójának a mandátumát, így az EULEX 2018. június 14-ig láthatja el feladatát - közölte értesüléseit diplomatákra hivatkozva csütörtökön a Koha Ditore című pristinai napilap.

Az újság úgy tudja, hogy az Európai Unió képviselői egyelőre elviekben egyeztek csak meg az EULEX küldetésének meghosszabbításáról, de úgy vélik, hogy szükség van az EU jelenlétére Koszovóban a jogállamiság és a biztonság kiépítése érdekében.

Ugyanakkor Brüsszel és a pristinai kormány az EULEX mandátumának részleteiről is tárgyal még, pontosítani kell a misszió feladatait, amiről Hashim Thaci koszovói elnök Brüsszelben tárgyal majd.
Az EULEX költségvetése a következő egy évben 34,5 millió euró lesz, míg a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság létrehozására 31,5 millió eurót fordítanak.
AZ EULEX-ben jelenleg mintegy 1400 koszovói és külföldi megbízott teljesít szolgálatot, a misszió éves költségvetése 76 millió euró.

Cimkék: 
KoszovóEU

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep