Jelenlegi hely

Letetette hivatali esküjét Hashim Thaci új koszovói elnök

Forrás: 
MTI

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Pristina, 2016. április 7., csütörtök (MTI) -
Letette köztársasági elnöki esküjét csütörtökön Pristinában Hashim Thaci, aki eddig koszovói külügyminiszter, korábban pedig miniszterelnök is volt - jelentette honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap.

Az új elnök az esküt a parlament díszülésén tette le, amelyet az ellenzék bojkottált. A hivatalos beiktatást pénteken tartják Pristina főterén számos külföldi állam- és kormányfő, valamint diplomata jelenlétében. A ceremóniára 50 országból mintegy 1200 embert várnak.
Az ellenzéki pártok nem tervezik a ceremónia megzavarását, ugyanakkor a bejelentések szerint továbbra is akadályozni fogják a törvényhozás munkáját.
Az Önrendelkezés (Vetevendosje), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma per Kosoven) szeptember óta tojásdobálással, fütyüléssel és könnygázzal akadályozza a parlament munkáját azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával tavaly augusztusban Brüsszelben kötött megállapodásról, és bejelentették: mindaddig akadályozzák a munkát, amíg követelésük nem teljesül.

Hashim Thachit február végén választotta meg a pristinai parlament, a szavazás harmadik körében, amikor már az egyszerű többség is elegendő volt a szavazáshoz. A politikus Atifete Jahjagát váltja ezen a poszton.
Hasim Thaci hat évig, a Szerbiától való függetlenség 2008-as kikiáltásától 2014-ig volt miniszterelnöke a többségében albánok lakta Koszovónak. A kilencvenes évek elejétől a gerillaakcióiról elhíresült Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) vezetője volt. Az 1998/99-es koszovói háború után lépett politikai pályára, megalakította a Koszovói Demokrata Pártot (PDK). A 2014-es választásokat ugyan a PDK nyerte meg, a koalíciós tárgyalások után azonban Thaci nem maradt miniszterelnök, hanem kormányfőhelyettesként és külügyminiszterként folytatta politika pályafutását.
Koszovót néhány ország - köztük az Európai Unió több tagállama - mindmáig nem ismerte el független országként.

Cimkék: 
Koszovó

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep