Jelenlegi hely

Szabadka

Fegyelmit kezdeményeztek Pásztor István ellen

SZABADKA - A Vajdasági Magyar Szövetség mára és holnapra idézte be fegyelmi eljárásra azokat a párttagokat, akik a Magyar Mozgalom alapítói, illetve aktív tagjai. Állítólag nem csak VMSZ-tagokat, hanem támogatókat is beidéztek. Közben Pásztor István pártelnök ellen is fegyelmi eljárást kezdeményezett több szabadkai VMSZ-tag.

Pásztor István pártelnök korábban jelezte: a fegyelmi eljárás során mindenki nyilatkozhat arról, hogy a VMSZ tagja kíván-e maradni, illetve egyetért-e az MM tervezett lépésével, hogy indul a választásokon, így egyes esetekben várhatóan megszüntetik a fegyelmi eljárást.

Maglai Jenő szabadkai polgármester délután azt nyilatkozta: nem tud arról, hogy bárki is megbánta volna, hogy belépett a mozgalomba. Mint mondta, közös beadvánnyal fordultak a Fegyelmi Bizottsághoz. Maglai szerint az ilyen eljárások beomlasztják a VMSZ-t és a magyar közösséget.

Maglai: Száz VMSZ-tag kizárása várható

Maglai Jenő szabadkai polgármester

SZABADKA - A Magyar Mozgalom tegnapi esti összejövetele után Maglai Jenő szabadkai polgármester, a mozgalom egyik alapítója úgy nyilatkozott, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség mintegy 100 tagjának kizárása várható, és ez további gondokat fog okozni a párton belül, ugyanakkor hozzájárul az egész magyar közösség dezintegrációjához is.

Szerinte nem lehet pártfegyelmet tartani fegyelmi tárgyalások indításával, és ennek az útnak nincs távlata.

Maglai szerint a polgármesteri funkció és a civil szervezeti tagság nem zárja ki egymást, és nem tud olyan kezdeményezésről, amely a leváltására irányulna.

Nézetkülönbségek és együttműködések?

SZABADKA - Korhecz Tamás, az MM társelnöke pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy továbbra is elképzelhetőnek tartja az együttműködést a Vajdasági Magyar Szövetséggel. Ennek tükrében Pásztor István újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy szakmai szinten ő is elképzelhetőnek tartja az együttműködést a Magyar Mozgalom civil szervezettel, de azt gondolja, hogy komolytalan volt ez a kijelentés, mert ha lett volna ilyen szándékuk, akkor nem jutottak volna el odáig, hogy sor kerüljön a 15-ei sajtótájékoztatóra, amelyen az MM bejelentette, hogy részese kiván lenni a választásoknak. A VMSZ elnöke Szabadkán tartott kedden sajtótájékoztatót. ...

Minden VMSZ-es MM-tag ellen fegyelmi eljárás indul

Pásztor István / By European People's Party (EPP Summit, Brussels; December 2014) [CC BY 2.0 (http://creativecommons.org/licenses/by/2.0)], via Wikimedia Commons

SZABADKA - A Vajdasági Magyar Szövetség magyar pártként, magyar erőként önállóan indul a választásokon, és a választásokat követően építi a partnerkapcsolatait – jelentette ki Pásztor István, a VMSZ elnöke ma délelőtti sajtótájékoztatóján.

Pásztor annak a reményének adott hangot, hogy a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal és a Magyar Egység Párttal tegnap megkezdett egyeztetések egy-két héten belül sikerrel zárulnak. Amennyiben sikerül megállapodásra jutni, a VMSZ ezzel a két párttal „karöltve” indulna a soron következő választásokon – fogalmazott Pásztor.

A VMSZ, a VMDP és a MEP folytatja az egyeztetést

SZABADKA - A Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Egység Párt folytatja az egyeztetéseket, amelyek meghatározó erővel bírnak a vajdasági magyar közösség jövője, megmaradása és előrehaladása szempontjából. Ebben állapodott meg Szabadkán a három elnök, Csorba Béla, Pásztor István és Szmieskó Zoltán. Meghívást kapott Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetője is, de nem jelent meg.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a helyi szervezetek által képviselt álláspont az irányadó a pártok döntéshozatali testületei számára az önkormányzati választások esetében. Megegyeztek abban is, hogy a további vajdasági magyar-magyar egyeztetések és az esetleges együttműködés alapját a néppárti értékrend jelentheti.

Szabadkai tervek és programok

SZABADKA - Szabadka 2016-os költségvetésének bevételi oldala 5 milliárd 538 millió dinár. Nagyobb összegre számítanak a telkek eladásából. Elsősorban a város tulajdonába került két kaszárnya körüli területet kívánják értékesíteni. Felhasználják majd az Európai Fejlesztési Bank korábbi céleszközeit. A keresetadóból 1,9 milliárd dinárra számítanak, a vagyonadóból pedig valamivel több mint 1 milliárdra.

Soltész: a határon túli magyarságnak fontosak a közös ünnepek

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. MTI Fotó: Mészáros János

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. MTI Fotó: Mészáros János
Szabadka/Budapest, 2015. december 11., péntek (MTI) - A határon túli magyarságnak fontosak a közösen megtartott ünnepek, hogy érezzék, az anyaország odafigyel rájuk - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-nek, miután részt vett a Szabadkai Nagycsaládos Egyesület karácsonyi ünnepségén, majd Écsy Gáborral, a Katolikus Karitász országos igazgatójával együtt ajándékcsomagokat adott át ötven vajdasági diáknak.

Soltész Miklós telefonon a helyszínről elmondta: a szabadkai nagycsaládos karácsonyon a Johannita Segítő Szolgálat és a kormány támogatásával 150 nagycsaládban, nehéz körülmények között nevelkedő kisgyermek kapott magyar szépirodalmi és történelmi könyveket, édességet, tartós élelmiszert tartalmazó ajándékcsomagot. A rendezvényre Szabadkáról és környékéről érkeztek a családok - tette hozzá.

Forrás: 
MTI

Kizárták a VMSZ-ből a Magyar Mozgalom kilenc tagját

VMSZ / Magyar Mozgalom

SZABADKA, ÚJVIDÉK - A Vajdasági Magyar Szövetség Fegyelmi Bizottsága első fokon kizárta a pártból a szabadkai városi képviselő-testület 9 VMSZ-es képviselőjét, aki a párt frakcióján belül külön platformot hozott létre a Magyar Mozgalom színeiben. Az információt Dévavári Zoltán, a frakció egyik tagja hozta nyilvánosságra a Facebook közösségi oldalon.

„A VMSZ fegyelmi bizottsága a kilencünk ellen indított koncepciós perben első fokon kizárt minket a pártból. A végzés az általunk beadott írásbeli védekezés egyik pontját sem cáfolta meg, az ügyünkben beidézett tanúk kijelentéseit pedig nem közli velünk” – írja Dévavári.

Szabadkán is irodát nyitott a Magyar Nemzeti Kereskedőház

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Szabadka, 2015. november 27., péntek (MTI) -
Szabadkán is megnyitotta regionális irodáját a Magyar Nemzeti Kereskedőház, így már háromra nőtt a szerbiai képviseletek száma, amelyek célja az, hogy a szerb-magyar kapcsolatokat a gazdaság eszközeivel tegyék még jobbá - hangzott el a pénteki megnyitón.

A nemzeti kereskedőház azért jött létre, hogy a magyar vállalkozások számára megfelelő külpiaci lehetőségeket találjon, ugyanakkor amellett, hogy az anyaországi magyar vállalkozások számára befektetési lehetőségeket keresnek, nagyon fontos az is, hogy megtalálják a szerbiai magyar vállalkozásokat, és felmérjék azok lehetőségeit, illetve igényeit - emelték ki a megnyitón felszólalók.

Szabadkán megkezdődött a Hulladékgazdálkodási Központ építése

deponija subotica - MPS

SZABADKA - Az Európai Unió 20 millió eurót fordít erre a célra.
Snežana Bogosavljević-Bošković szakminiszter az ünnepségen hangsúlyozta, hogy ez fontos projektum a régió 260 ezer lakosának. Európai mércéket alkalmaznak, és így védik a környezetet. A köztársaság 3,2 millió euróval, a hat község és Szabadka város pedig újabb egymillióval járul hozzá a költségekhez. A létesítménynek 2017 január végéig kell elkészülnie.

Michael Davenport, az Európai Unió küldöttségvezetője azt mondta, hogy a terv megvalósítása után kevésbé lesz szennyezett a levegő, a termőföld és a talajvíz.

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep