Jelenlegi hely

Brexit - Rajoy nyugalomra int mindenkit, mert két évig még nem lesz változás

Forrás: 
MTI

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Madrid, 2016. június 24., péntek (MTI) - Spanyolország szomorúan veszi tudomásul, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióból történő kilépés mellett döntött - mondta Mariano Rajoy ügyvezető miniszterelnök pénteken, rendkívüli sajtótájékoztatón reagálva a népszavazás eredményére.

"Nyugalom, ezt akarom üzenni" - fogalmazott, kifejtve, hogy legkevesebb két évig tart az elszakadási folyamat (Brexit) az EU és az Egyesült Királyság között, amely rendezetten zajlik majd.
A szigetországban élő spanyolokat, a Spanyolországban élő briteket és az érintett gazdasági vállalkozásokat külön is megszólítva Rajoy hangsúlyozta: minden, ami jelenleg érvényes, így marad a következő két évben is, az őket megillető jogok továbbra is hatályosak. Példaként említette a személyek szabad áramlását, a munkavállalást vagy a nyugdíjak folyósítását.
Rajoy kiemelte, hogy a spanyoloknak most a vasárnapi parlamenti választásokra kell koncentrálniuk, arra, hogy megmaradjon az egység az országban.
Beszélt az Európai Unió melletti elkötelezettségéről is. Mint mondta, Spanyolország éppen kijött a gazdasági válságból, újjáépíti a jóléti társadalmat, és feladata, hogy élen járjon az európai egység további fenntartásában. Európa fél évszázad alatt felépítette a békét, a haladást, a fejlődést, a biztonságot és ezt kell a továbbiakban megtartani - jelentette ki.
A kormányfő szerint a spanyol gazdaság elég erős ahhoz, hogy elviselje a "turbulenciát", amit a brit döntés okoz.

José García-Margallo spanyol külügyminiszter több sajtóorgánumnak is nyilatkozva azt mondta: aggodalommal tölti el, hogy a britek nemet mondtak Európára. "Ezzel a választással nagyon messze kerültünk, nincs visszaút" - jegyezte meg.
A kormányfőhöz hasonlóan, ő is arról beszélt, hogy a kilépés nem azonnal történik meg, s van idő "a válás" következményeinek megoldására. Spanyolország és az Egyesült Királyság között kétoldalú megállapodást kell kötni a személyek, a tőke szabad áramlásáról. Erre példaként említette Svédországot és Kanadát.
A miniszter komoly problémának nevezte, hogy a britek kilépésével a fennhatóságuk alá tartozó Gibraltár az unió külső határa lesz. "Gibraltár esetében, ami tulajdonképpen egy gyarmat, ezt a gyarmati állapotot kell megszüntetni" - mondta. A politikus szerint közös brit-spanyol fennhatóság mellett Gibraltár a kilépést követően is megtarthatná hozzáférését a belső uniós piachoz.
"Függetlenül attól, hogy van-e Brexit vagy nincs, úgy véljük, hogy Gibraltár az Spanyolország" - fogalmazott Sáenz de Santamaría spanyol ügyvezető miniszterelnök-helyettes a közszolgálati rádió reggeli műsorában, és megerősítette, hogy Spanyolország kezdeményezni fogja Gibraltár közös brit-spanyol fennhatóságát.
Az ügyvezető spanyol kormány pénteki ülésén is foglalkozik a Brexit következményeivel. A kabinet utoljára ülésezik a vasárnapi parlamenti választások előtt.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep