Jelenlegi hely

Külföld

Ukrán válság - Meghosszabbították az ukrán állami javak hűtlen kezelése miatti uniós szankciókat

Ukrajna / képforrás: pixabay

Brüsszel, 2018. március 5., hétfő (MTI) - Egy évvel meghosszabbította hétfőn az Európai Unió az ukrán állami javak hűtlen kezelése miatt korábban többek között Viktor Janukovics korábbi elnök ellen elrendelt szankciókat.

Két nevet töröltek a listáról, így tizenhárom személlyel szemben maradt érvényben az uniós vagyonzárlat - közölte a tagországok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata.
Janukovics 2014 februárjában Oroszországba menekült. Rendszerének olyan kulcsfigurái érintettek az egy hónappal később elrendelt korlátozásokban, akik ellen büntetőeljárás folyik Ukrajnában, mert azzal gyanúsítják őket, hogy a rezsim bukásakor jelentős értékű ukrán állami javakat tulajdonítottak el.

Forrás: 
MTI

Olasz választások - Szakértő: tovább erősödik a jobbközép koalíció

Budapest, 2018. március 5., hétfő (MTI) - A vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredménye alapján feltételezhető, hogy a legtöbb egyéni mandátumos körzetben is jobbközép jelölt nyer - mondta el Tanács-Mandák Fanni Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Így a szenátusi és képviselőházi helyek számát illetően arányeltolódás jöhet létre a jobbközép koalíció javára, az Öt Csillag Mozgalommal szemben - magyarázta Tanács-Mandák Fanni, aki valószínűsíti, hogy sem a jobbközép koalíció, sem az Öt Csillag Mozgalom nem szerez elég mandátumot a kormányalakításhoz.
A szakértő szerint ebben az esetben Sergio Mattarella köztársasági elnök meghívja az összes politikai erő vezetőjét rezidenciájába, és egyeztetéseket kezdeményez a kormányalakítás lehetőségeiről.

Forrás: 
MTI

Szíria - Orosz hadsereg: a militánsok kijárási tilalmat rendeltek el a humanitárius tűzszünet idejére

képforrás: pixabay

Moszkva, 2018. március 4., vasárnap (MTI) - Kijárási tilalmat rendeltek el a militánsok Kelet-Gútában a humanitárius tűzszünet idejére, és betiltották a tömegmegmozdulásokat is - közölte Vlagyimir Zolotuhin vezérőrnagy, a szíriai orosz békéltetési központ szóvivője vasárnap újságírókkal.

Zoltuhin szerint a kijárási tilalom megsértőit nyilvános fenyítésben részesítik.
A szíriai kormányerők vasárnap hatodik alkalommal tartottak humanitárius tűzszünetet Kelet-Gútában 9 és 14 óra között és biztosítottak folyosót a távozni kívánó polgári lakosok számára.

Forrás: 
MTI

Ukrán válság - Újabb tűzszünet kezdődhet a Donyec-medencében

képforrás: pixabay

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Kijev, 2018. március 4., vasárnap (MTI) - Kijev és a kelet-ukrajnai szakadárok is bejelentették vasárnap, hogy készen állnak egy újabb tűzszünet életbe léptetésére március 5-én, nulla órai kezdettel.

Kijev részéről a kelet-ukrajnai hadműveleti parancsnokság erősítette meg ezt a Facebookon közzétett közleményében. Hasonló tartalmú nyilatkozatot tett Eduard Baszurin, a donyecki "népköztársaság" egyik vezetője, akit a DAN szakadár hírügynökség idézett, valamint Andrij Marocsko, a luhanszki "népi milícia" képviselője is.

Forrás: 
MTI

Német kormányalakítás - Macron: "jó hír Európának"

képforrás: pixabay

Párizs, 2018. március 4., vasárnap (MTI) - Emmanuel Macron francia államfő üdvözölte vasárnap, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága kétharmados többséggel jóváhagyta a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést.

"A köztársasági elnök üdvözli az SDP-szavazás eredményét. Ez jó hír Európának. Franciaország és Németország együtt fog dolgozni a következő hetekben új kezdeményezéseken és az európai projekt továbbvitelén" - közölte a francia elnöki hivatal.
Angela Merkel pártelnök-kancellár a CDU Twitter-oldalán közölte, hogy gratulál az "egyértelmű eredményhez", és örül, hogy az eddigi koalíciós partnerekkel együtt dolgozhat Németországért. Az új szövetségi kormány - Angela Merkel negyedik kormánya, és harmadik nagykoalíciós kormánya - várhatóan március 14-én, a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 170. napon alakul meg. Ez az eddigi leghosszabb kormányalakítási folyamat Németországban.

Forrás: 
MTI

Országos sztrájkra készülnek a nők Spanyolországban nőnapon

képforrás: pixabay

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Madrid, 2018. március 4., vasárnap (MTI) - Országos sztrájkra készülnek a nők Spanyolországban március 8-án, a nemzetközi nőnapon.

"Ha mi megállunk, megáll a világ" - ezzel a jelszóval hívta életre a nagyszabású megmozdulást az 8M Bizottság nevű szervezet, amely több száz, a feminizmust támogató civil szervezetet tömörít.
A munkabeszüntetéssel követelik a nemek közti egyenlőség megvalósulását, a nők jogainak elismerését és tiszteletben tartását, a bérkülönbségek megszüntetését, a nők elleni, illetve a családon belüli erőszakkal szembeni szigorú fellépést.
Továbbá azoknak a "láthatatlan" feladatoknak - a házimunkának, gyereknevelésnek - az elismerését, amelyeket a nők azután végeznek, miután hazaérnek a munkahelyükről.

Forrás: 
MTI

Balog: mindent el kell utasítani, ami veszélyezteti a biztonságot

Balog Zoltán a Konrad Adenauer Alapítvány szászországi konferenciáján - Ostritz, 2018. március 3. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszél a Konrad Adenauer Alapítvány konferenciáján a németországi St. Marienthal-kolostorban 2018. március 3-án. MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula

Ostritz, 2018. március 3., szombat (MTI) - Ki kell alakítani a párbeszéd új kultúráját az Európai Unióban, hogy a kontinens nyugati része jobban megértse a kelet-közép-európai térséget és eltávolodjék a "moralizáló ítélkezés" gyakorlatától - mondta Balog Zoltán szombaton egy németországi tanácskozáson. Az emberi erőforrások minisztere a nemzetközi migrációs válsággal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy mindent el kell utasítani, ami veszélyezteti a biztonságot.

Balog Zoltán a Szászország tartománybeli St. Marienthal-kolostorban a kormányzó Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) konferenciáján tartott előadásában kiemelte, hogy a Baltikumtól a Fekete-tengerig húzódó térség uniós csatlakozásával "nem újraegyesült, hanem csak kiegészült" az EU, és elmaradt a valódi egyesüléshez, igazi egymásra találáshoz szükséges párbeszéd.

Forrás: 
MTI

Migrációkutató Intézet: az ENSZ könnyítené, illetve rendezetté tenné a migrációt

Budapest, 2018. március 2., péntek (MTI)
Az ENSZ könnyítené, illetve rendezetté tenné a migrációt - mondta Klopfer Ádám, a Migrációkutató Intézet munkatársa péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
A kutató példaként azt hozta, az ENSZ migrációs csomagjában szerepel az is, ne lehessen bűncselekménynek minősíteni a tiltott határátlépést.
A magyar kormány éppen ezért fogadott el egy 12 pontos javaslatot a migrációs csomaghoz, amelyet be kívánnak nyújtani az ENSZ-közgyűlés elnökének - tette hozzá.
A szakértő jelezte, az Egyesült Államok kivonult a csomaggal kapcsolatos tárgyalásokról, arra hivatkozva, hogy szeretné megvédeni a szuverenitását.

Forrás: 
MTI

Lengyel belügyminiszter: a muzulmán migránsok új bevándorlási útvonalat keresnek

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2016. augusztus 31., szerda (MTI) - Új bevándorlási útvonalat keresnek az Európába igyekvő muzulmán migránsok, de Lengyelország nem enged a keleti határán jelentkező bevándorlási nyomásnak - közölte szerdán Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter, reagálva ezzel egy, a Lengyelországba bejutni próbáló csecsen csoport követelményeire.

Forrás: 
MTI

Az osztrák lakosság többsége elégedetlen a demokrácia állapotával

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti: Bécs, 2016. augusztus 29., hétfő (MTI) - Elégedetlen a demokrácia jelenlegi állapotával az osztrák lakosság több mint fele, és a többség jobban bele szeretne szólni a politikai élet alakulásába - olvasható a Der Standard című napilapnak a felmérést ismertető hétfői számában.

A linzi Market közvélemény-kutató intézet a Der Standard megbízásából 400 választásra jogosult osztrák állampolgár véleményét kérdezte meg augusztus közepén.
A megkérdezettek 52 százaléka jelentős változást szeretne, s csak 34 százalék elégedett a jelenleg működő rendszerrel. Leginkább az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szavazói változtatnának, 87 százalékuk más politikai rendszert képzel el, csupán minden tizenegyedik szabadságpárti támogató értékelte jónak a fennálló berendezkedést.
"Jellemzően az Osztrák Néppárt (ÖVP), a Zöldek támogatói, az idősebbek és a magasabb iskolai végzettségűek elégedettek, míg a középfokú végzettséggel rendelkezők és a középkorúak inkább elégedetlenek a rendszerrel" - nyilatkozta a lapnak az intézet vezetője, Werner Beutelmeyer.
Hozzátette: a felmérés eredménye nem azt jelenti, hogy az osztrákok a demokratikus berendezkedést bírálják, hiszen a megkérdezettek túlnyomó része több beleszólást adna a lakosoknak. Kiemelte továbbá, hogy a válaszadók határozottan elutasították, hogy király vagy császár töltse be formálisan az államfői tisztséget, amely az intézetvezető szerint egyértelmű kiállást jelent a köztársaság államformája mellett.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep