Jelenlegi hely

Külföld

Vízumkényszert vezetett be Abházia csaknem az egész világ ellen

Abházia Köztársaság

Moszkva, 2016. április 1., péntek (MTI) - Vízumkötelezettséget vezetett be péntektől a nemzetközi közösség túlnyomó része által el nem ismert Abházia Köztársaság azon országok állampolgárai számára, amelyekkel nem kötött szerződést az előzetes engedélytől mentes beutazásokról.

Az abház külügyminisztérium honlapján ismertetett közlemény szerint ez azt jelenti, hogy ettől a hónaptól kezdve csak Oroszország, Nicaragua és Tuvalu polgárai mellett a szintén el nem ismert Dnyeszterentúli Köztársaság és Dél-Oszétia polgárai utazhatnak be szabadon a kaukázusi területre.
A kivételezettség vonatkozik a kelet-ukrajnai szakadár területek (a donyecki és a luhanszki) lakosaira, ha azok fel tudják mutatni az ukrán személyi igazolványukat és a lakcímbejegyzésüket.
Abháziát és Dél-Oszétiát Grúzia a saját területének tekinti, mint ahogy az ENSZ is így tekint a két köztársaság státusára. A grúz állampolgároknak ugyanakkor az abház bejelentés logikája szerint beutazási engedélyért kell folyamodniuk.
Abházia 1992-ben kiáltotta ki a Grúziától való függetlenségét.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Külföld

Megtartotta első ülését az új szlovák kormány

Pozsony, 2016. március 30., szerda (MTI) - A múlt héten kinevezett új szlovák kormány szerdán megtartotta első ülését, amelyen Robert Fico harmadik kabinetje a kormányprogram előterjesztésének és jóváhagyásának időpontjáról hozott döntést.

A döntés szerint az egyes minisztereknek jövő szerdáig kell benyújtaniuk a szaktárcájukhoz tartozó programpont-javaslatokat, s azokról legkésőbb április 13-ig tárgyalni és várhatóan dönteni is fog a kabinet. A kormányprogram azokra az elsődleges célkitűzésekre épül majd, amelyekről két hete egyezett meg a kormánykoalíció négy pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a Most-Híd és a Háló (Siet).

Forrás: 
MTI

Washingtoni atomcsúcs - Kreml az együttműködés hiányával indokolta az orosz távolmaradást

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 2016. március 30., szerda (MTI) -
Oroszország a partnerekkel való együttműködés hiánya miatt nem vesz rész a Washingtonban megrendezendő nukleáris biztonsági csúcson - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán Moszkvában.

"A nukleáris biztonság kérdése nagyon aktuális. Ugyanakkor Moszkvában úgy gondolják, hogy a nukleáris biztonsággal kapcsolatos problémák feldolgozásához közös erőfeszítésre van szükség, valamint kölcsönösen figyelembe kell venni egymás érdekeit és álláspontját. Már a csúcs kérdéskörének és tematikájának előzetes feldolgozásakor az együttműködés bizonyos fokú hiányát tapasztaltuk" - mondta Peszkov az orosz távolmaradást indokolva.
Ben Rhodes, az amerikai elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója kedden úgy nyilatkozott, hogy a csúcson való részvételtől történő elállás "elszalasztott lehetőség" Moszkva számára, és ez Oroszország további elszigetelődéséhez vezet. Rhodes mindazonáltal kijelentette, hogy a nukleáris biztonság kérdésében folytatódik az amerikai-orosz párbeszéd.

Forrás: 
MTI

Menekültek újabb illegális táborát számolták fel Párizsban

Párizs, 2016. március 30., szerda (MTI/AFP) - A francia hatóságok felszámoltak egy újabb, több száz fős illegális migránstábort szerdán Párizs északi részén.

Tavaly június óta ez már a tizennyolcadik hasonló akció volt a francia fővárosban. A Sztálingrádi Csata tere közelében, egy magasvasút pályája alatt létesült táborhelyet egyszer már felszámolták március 7-én, de migránsok néhány nap múlva újra elkezdtek oda gyűlni.
A tábor új lakói főleg szudániak, eritreaiak és afgánok voltak, akik sátrakban, matracokon, szeméthalmok között éltek ott. Jelentős részük az illegális calais-i sátortáborból költözött át ide, miután annak déli részét március első felében felszámolták a hatóságok.

Forrás: 
MTI

Washingtoni atomcsúcs - Bírálta a Fehér Ház Moszkvát, amiért nem vesz részt a csúcstalálkozón

Washington, 2016. március 30., szerda (MTI) - Bírálta a Fehér Ház Moszkvát, amiért az nem vesz részt a csütörtökön kezdődő, kétnapos nukleáris biztonsági csúcstalálkozón Washingtonban.

Ben Rhodes, Barack Obama elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, "elszalasztott lehetőség" ez Oroszország számára.
A világ legbefolyásosabb politikusai, ötvenhat ország államfői és miniszterelnökei, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, érkeznek szerdától az amerikai fővárosba, hogy tanácskozzanak a negyedik alkalommal megrendezendő nukleáris csúcsértekezleten.
A tanácskozás mindenekelőtt biztonságpolitikával foglalkozik, de szóba kerülnek gazdasági és klímavédelmi kérdések is. A nukleáris biztonság kérdései között a politikusok megtárgyalják a többi között azt, hogyan lehetne szűkíteni a dúsított urán felhasználását, és hogyan lehetne gátat vetni a hasadóanyagok feketekereskedelmének.

Forrás: 
MTI

Putyin: az európai országokkal való katonai-műszaki együttműködés erősítené a bizalmat

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 2016. március 29., kedd (MTI) -
Oroszországnak az európai országokkal folytatott katonai-műszaki együttműködése csaknem teljesen megszűnt, pedig a kooperáció helyreállítása valamennyi európai ország érdeke, és erősíti a bizalmat - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Nyizsnyij Novgorodban.

Putyin a külfölddel történő katonai-műszaki együttműködésért felelős elnöki bizottság ülésén hangsúlyozta, hogy ez a visszaesés nem Moszkva kezdeményezésére következett be, és reményét fejezte ki, hogy csak átmeneti jelenségről van szó.
Az orosz elnök közölte, hogy az orosz hadiipari export értéke 2015-ben 14,5 milliárd dollárt tett ki, ami meghaladta a tervezettet. Az orosz fegyverekre érkezett külföldi megrendelések teljes portfóliója 1992 óta először érte el az 56 milliárd dolláros értéket, ebből több mint 26 milliárd értékű megrendelésről tavaly született szerződés. Ez megdöntötte az 2013-as rekordot.

Forrás: 
MTI

Egyre olcsóbb az orosz földgázl

Fotó: pixabay.com

Moszkva, 2016. március 29., kedd (MTI) - Felére csökkent a Németország határán átadott orosz földgáz szerződéses átlagára februárban az egy évvel korábbihoz hasonlítva.

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium havi jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adataira hivatkozva közölte, hogy a német határon átadott orosz földgáz szerződéses átlagára 172,4 dollár volt ezer köbméterenként az év második hónapjában.
A mostani ár a tavaly februárihoz képest 48,4 százalékkal alacsonyabb, az előző hónap 183,2 dolláros átlagárával összevetve pedig 5,9 százalékkal kisebb - derül ki az Interfax orosz hírügynökség által kedden ismertetett dokumentumból.
Az idei év első két hónapjában ezer köbméterenként 177,8 dollárt fizettek az orosz földgázért, ami éves összehasonlításban 47,4 százalékos visszaesés.

Forrás: 
MTI

Felrobbantottak egy autót Berlinben

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 2016. március 15., kedd (MTI) -
Felrobbantottak egy autót kedden reggel Berlinben. A robbantás valószínűleg célzott támadás volt az autó török állampolgárságú vezetője ellen, aki meghalt. Az eset bűnözők között leszámolás része lehetett.

A nyomozás eddigi megállapításai szerint "nem terrorista vagy politikai merénylet történt, hanem támadás egy személy és egy személygépkocsi ellen" - hangsúlyozta Michael Müller, Berlin kormányzó főpolgármestere a tartományi kormány (szenátus) délutáni sajtótájékoztatóján.
Az autó a német főváros Charlottenburg nevű központi városrészében haladt egy forgalmas úton reggel, amikor működésbe lépett a robbanószerkezet.
A sofőr életét veszítette, sérültje nem volt a robbantásnak. A roncsokat vizsgáló tűzszerészek megállapították, hogy a robbanószerkezetet az autó aljára erősítették. Ez a berlini ügyészség szerint célzott kivégzésre utal. A hatóság gyilkosság miatt indított eljárást.

Forrás: 
MTI

Görögország eszközöket kap segítségül az unió tagállamaitól

Brüsszel, 2016. március 14., hétfő (MTI) - A migránsok ellátása érdekében további - különféle eszközökből álló - segélyt kap Görögország az unió polgári védelmi mechanizmus (EUCPM) elnevezésű gyorssegélye keretében. A héten több tagország mellett várhatóan Magyarország is felajánlást tesz - közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón.

Görögországnak a mechanizmus december 3-i aktiválása óta az unió országai és Norvégia 87 ezer eszközt juttattak, köztük gyógyszereket, matracokat, sátrakat és ágyakat.
Margarítisz Szkínász arról tájékoztatott, hogy a hétvégén Hollandia 12 kisbuszt és 90 generátort, az Egyesült Királyság ezernél is több sátrat, Franciaország 4 tisztálkodásra és 12 szállásra alkalmas konténert ajánlott fel, továbbá 5 ezer vizeskannát.

Forrás: 
MTI

Brit pénzügyminiszter: nagyobb költségvetési szigor kell a világgazdaság állapota miatt

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2016. március 13., vasárnap (MTI) -
A brit pénzügyminiszter szerint a vártnál sokkal rosszabb külső gazdasági környezet miatt pótlólagos kiadáscsökkentésekre lesz szükség Nagy-Britannia következő költségvetésében.

George Osborne, aki szerdán ismerteti az alsóházban a 2016-2017-es pénzügyi év költségvetési tervezetét, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a 2020-ig terjedő jelenlegi parlamenti időszakban minden 100 font közkiadást 50 pennynek megfelelő összeggel kell csökkenteni.
Hozzátette: ez nem óriási összeg, de ez is hozzájárul annak eléréséhez, hogy a brit közkiadások az anyagi lehetőségeken belül maradjanak.
Osborne szerint erre annál is inkább szükség van, mivel a világgazdaság ma bizonytalanabb helyzetben van, mint a globális pénzügyi válság óta bármikor.
A brit pénzügyminiszter a legolvasottabb brit tömeglap, a The Sun vasárnapi kiadásában megjelent cikkében is komor képet vázolt a brit gazdaság külső környezetéről. Osborne kiemelte, hogy csaknem fél évszázada nem volt olyan rossz évkezdet a globális tőzsdéken, mint az idén, emellett számos feltörekvő gazdaság és több fejlett nyugati ipari hatalom is problémákkal küszködik.
"Röviden szólva, az erőteljesebb világgazdasági kilábalásba vetett remények elenyésztek (...) A világgazdaság ehelyett lassul" - írta a brit pénzügyminiszter.
Hozzátette: nem is lehetne rosszabb időpontot találni arra, hogy Nagy-Britannia távozzon az Európai Unióból, ezzel is fokozva a bizonytalanságot.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep