Jelenlegi hely

Oktatás, nevelés

Educatio Kiállítás: itt minden a továbbtanulásról szól

Educatio Kiállítás

Több mint száz oktatási intézmény mutatja be kínálatát továbbtanulás témakörben Budapesten, az Educatio Kiállításon, ahová idén 40 000 főt várnak. Szó lesz a legújabb duális képzésekről, ösztöndíj lehetőségekről és az Apolló életpálya modellről éppúgy, mint felvételi követelményekről vagy a hallgatói életről. A bizonytalanoknak pályaorientációs tanácsadással, a pedagógusok számára szakmai újdonságokkal készülnek a szervezők. A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléje idén január 21-23. között lesz a Symában, szinte az összes felsőoktatási intézmény részvételével. A belépés ingyenes.

Forrás: 
schiscom

Az MNT oktatásfejlesztési stratégiájának célja - a magyar nyelvű oktatás

Magyar Nemzeti Tanács

A magyarság lélekszámára vonatkozó helyzetképpel indul a 2016-2020-as oktatásfejlesztési stratégia – mondta a Napjaink hétfő esti műsorában Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságának elnöke. Hozzátette: a helyzetelemzés arra is kitér, hogy egy-egy választási körzetben milyen a magyarok százalékaránya. Fontos ugyanis tudni, hogy hol, melyik településen van a magyarság többségben és hol van kisebbségben.

Márton Áron-emlékévet hirdet a Nemzetpolitikai Államtitkárság

Márton Áron-emlékévet hirdet a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az idén december 24-én induló és 2016. december 24-én záruló rendezvények között jubileumi konferenciák, rendhagyó történelemórák és fiataloknak szóló vetélkedők egyaránt szerepelnek.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár csütörtökön Budapesten, a programot meghirdető sajtótájékoztatón elmondta: Márton Áron erdélyi püspök személye nemcsak az erdélyi katolikusokhoz, hanem minden magyarhoz köthető, és bármely felekezethez tartozó ember példaképe lehet. Az emlékév azért indul december 24-én, mert akkor nevezték ki 1938-ban Márton Áront Erdély püspökévé.
A programok közül kiemelte: szeretnék, ha augusztus 28-án, a püspök születésének 120. évfordulóján a világ összes magyar templomában megemlékeznének Márton Áronról és a déli harangszó neki is szólna.

A kárpátaljai magyar oktatás helyzetét vitatta meg éves közgyűlésén a KMPSZ Beregszászon

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Beregszász, 2015. december 5., szombat (MTI) -
Huszonharmadik soros közgyűlését tartotta szombaton Beregszászon a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ), amelynek küldöttei a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás jelen helyzetét értékelték és jövőbeni feladatait vázolták fel.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szervezett fórumon Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy idén nyáron háromezer kárpátaljai magyar gyermek számára biztosított anyaországi táborozást. Jelezte, a KMPSZ-t nagy logisztikai feladat elé állította a gyermekek utaztatásának megszervezése, de a szervezet sikerrel vette az akadályokat. Köszönettel emlékeztetett arra, hogy ugyancsak a magyar állam támogatása teszi lehetővé a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás zökkenőmentes működését, mivel a munkafüzetek, segédanyagok - ukrán állami finanszírozás hiányában - anyaországi segítséggel jelennek meg.

Forrás: 
MTI

Kövér László tornatermet avatott a vajdasági magyar szórványban

Kövér László tornatermet avatott a vajdasági magyar szórványban

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Muzslya, 2015. december 5., szombat (MTI) -
A lehetőségeket tekintve komoly ajándéknak nevezte Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a vajdasági Muzslyán azt a tornatermet, amely a szórványban élő magyar középiskolások számára épült magyar támogatással.

Az Emmausz Kollégium tornatermének átadóján a házelnök kiemelte, hogy a terem nemcsak a testedzés helye lesz, hanem közösségi tér is, amelyben a fiatalok találkozhatnak azokkal, "akikkel együvé tartoznak".

Egyedi, sorszámozott Gömböcöt kapott egy dél-afrikai egyetem

Gömböc By Domokos (Transferred from en.wikipedia to Commons.) [Public domain], via Wikimedia Commons

Durban, 2015. november 27., péntek (MTI) - Király András, Magyarország dél-afrikai nagykövete pénteken átadta a Gömböc nevű magyar matematikai találmány 1910-es sorszámú példányát Keshlan Govinder professzornak, a durbani KwaZulu-Natal Egyetem Matematikai, Statisztikai és Számítástechnikai Kara dékánjának.

Az átadáson részt vett Tóth László, Magyarország durbani tiszteletbeli konzulja is. Jonathan Blackledge professzor, az egyetem kutatási részlegéért felelős alkancellár-helyettese - aki maga is képzett matematikus - köszöntötte Király Andrást az egyetem nevében és kifejezte háláját a különleges ajándékért.

Forrás: 
MTI

Megnyílt az újvidéki magyar diákközpont, az Európa Kollégium

Az újvidéki Európai Kollégium Egyetemista Központ 2015. november 20-án, az ünnepélyes átadó napján. 	MTI Fotó: Molnár Edvárd

Az újvidéki Európa Kollégium nagyon fontos intézménye a vajdasági magyar közösségnek, hiszen teljes kapacitásában 450 magyar ajkú diáknak tud majd szállást biztosítani, emellett szakkollégiumként is működik majd - jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az intézmény megnyitóján.
A vajdasági magyarság régi álma válik valósággá ezzel az intézménnyel - hangsúlyozta a politikus, majd kiemelte, hogy a szakkollégium a magyar és a szerb politika támogatásával jött létre, ami azt az együttműködést és békés együttélést példázza, amely Európát jellemzi. Fontos, hogy Szerbia és Magyarország kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápol, és "ezen az úton kívánunk továbbra is járni egymást erősítve". Mint mondta: a vajdasági magyarság jövőjét az itt diplomázó és itt munkát vállaló fiatalok jelentik, mert a nemzet jövője a fiatalok boldogulásán múlik. Magyarország kormánya ezért támogatja a vajdasági magyar felsőoktatásra vonatkozó törekvéseket.

A Magyar Tudomány Ünnepének országos nyitánya az SZTE-n

Szegedi TudományegyetemKözépiskolások különleges tanórája lehet az akadémikusok előadása
Élő közvetítésként is megtekinthető 2015. november 9-én, hétfőn délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, a Wolf-díjas matematikusnak, Lovász Lászlónak a Szegedi Tudományegyetemen tartott előadása. A Magyar Tudomány Ünnepének országos nyitó ünnepségén rangos kutatói díjakat adnak át.

Hogyan működik a tudomány? Erre a kérdésre válaszol, mondandóját számos matematikai példával illusztrálja a Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A Wolf-díjas, azaz matematikai Nobel-díjas tudós a Magyar Tudomány Ünnepének sajtónyilvános országos megnyitóján beszél, a Szegedi Tudományegyetemen. Az izgalmas problémákat feszegető, a kutatómunkát népszerűsítő előadást megelőzően Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese nyitja meg a rendezvényt, majd Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora mutatja be a felsőoktatási intézmény kutatói és innovációs teljesítményét. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos eredményeit Ormos Pál akadémikus jellemzi, majd rangos tudományos díjakat adnak át az arra érdemeseknek.

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep